Korfu legjobb strandjai



Minden évben hozunk egy válogatást a szezon elején. Most sincs ez másként.

Issos



Korfu egyik kevéssé ismert, de nagyszerű partszakaszát mutatjuk be.

Gyermeki dallamok



Korfu szigete a kórusok paradicsoma. Számos művészeti csoport tevékenykedik itt, melyből természetesen a gyerekek sem maradhatnak ki.

Korfu - Hajókázás
Korfu igazán kiaknázza azon sajátosságát, előnyét, mely abból adódik, hogy egy gyönyörű sziget. Számos hajótúrán vehetünk részt, akár kellegzetes halászhajókon, akár üvegfenekű túrahajókon, hogy megismerjük a sziget és környéke nevezetességeit, élővilágát, a Ion tenger vidékének hangulatát.

Hajótúrára még a legkisebb falvakban is van lehetőség, elég lemennünk a helyi kikötőbe, minden információt megtalálunk.

Néhány hajótúra lehetőség:

Kirándulás a Görög száarzföldre, majd a Kék Lagúna strandra, ebéddel:

A kirándulás egy, maximum 50 utas befogadására alkalmas kaiki-vel a hagyományos Korfui hajóval történik. A túra első részében a csoport kiköt a Mourtos nevű hatalmas tengeri barlangnál, ahol nemcsak fürdőzésre van lehetőség, de a felszín alatt fekvő második világháborús görög csatahajó romjai is megtekinthetőek. A következő állomás Sivota halászfalu a görög szárazföldön. Itt lehetőség van a boltokban vásárolgatni, vagy kényelmese elkávézgatni a kikötői tavernák egyikében. A következő megálló a várva várt Kék Lagúna strand mely sokkal inkább hasonlít egy karibi partszakaszra. Az itt töltött fürdőzés, pihenés ideje alatt maga a hajókapitány készíti el ebédünket. Bor, görög saláta, tzatziki, feta, csirke, tonhal, és helyben sütött kenyér tölt minket majd fel a visszaútra.

Utazás Paxosra és Antipaxosra:

Paxos és Antipaxos gyönyörű szigeteire, egy 200 fős bárral is felszerelt hajóval utazhatunk. A hajó elsőként titokzatos tengeri barlangoknál áll meg, ahol igazán feledhetetlen fürdőzésben lehet részünk. Ezután érkezünk Antipaxos szigetére, mely egy kis érintetlen sziget, gyönyörű látképpel. Itt van lehetőségünk fürdeni, vagy napozni. Az utolsó megálló Gaios, Paxos sziget fővárosa. A város szépsége az egyszerűségében rejlik. Kis tavernák, és boltok, melyeket kristálytiszta vizű, gyönyörű strandok ölelnek körbe.

Éjszakai hajókázás

A túra Korfu aranyban úszó partvonala mellett halad, végállomása Korfu város.ahol elmerülhetünk az éjszakai életben akár vásárlásról, vacsoráról, vagy bulizásról van szó. A visszaúton az éjszakai holdfény kísér, és tölt fel minket energiával.



A szigeten hajóbérlésre is van lehetőség, amit mindenképpen javasolunk, mert Korfu számos olyan eldugott, szemkápráztató stranddal rendelkezik, mely csak a tenger felőle elérhető.

A fenti hajótúrákra az alábbi oldalon lehet jelentkezni: http://corfunext.com/boat_trips.htm